2015. augusztus 31., hétfő

Harry Styles - 2.rész

Sziasztok! Tudom, tegnap kellett volna kitennem a részt, de az igazat megvallva egész héten nem írtam, így vasárnap este össze hoztam a részt. Fogalmam sincs mikor jön a következő, ugyanis én kollégiumba megyek, és tiltja a házirend laptopot és még egyéb elektromos eszközt bevinni, de azért megpróbálom jövő vasárnap kitenni a harmadik részt! :) Nagyon köszönöm a nyolc feliratkozót, öröm nézni, ahogy egyre többet szeretik és olvassák a blogot!! :D A kommentekért is hálás vagyok, csupa pozitív dolgokat írtok <3 A következő részben válik minden izgalmassá, szóval kitartás :P Jó olvasást és szórakozást a részhez!:)
HARRY STYLES

"Soha ne bízz senkiben!"


Az alvást azonnal kiverem a fejemből, most rögtön Louis után kell mennem! Amennyiben jól vezetgetem a napokat a fejemben, ma Péntek van. Nem tudom Lou mivel indult, de az autóját nem találtam itt, gondolom azzal ment. Beletelhet pár napomba, de utolérhetem, főleg, ha lerobbant. Az utóbbit nem kívánom, a kocsi elvesztését követően, könnyű prédává válik, bár mondjuk ki nem az? Józan eszemre hallgatva össze csomagok pár ruhát és kajákat is bedobálok a járműbe. A rothadók fele megunta már az utánam való sóvárgást és másik áldozatot kerítenek. Tökéletes, a sors a kezemre játszik! A leghalkabban osonok ki, az előbb kinyitott kapun és annak ellenére, hogy páran egyből rám vetik magukat, gond nélkül bukfencezek a kardomig. Három suhintással küldöm őket a legmélyebb álomba, majd a lehető leggyorsabban szállok be, autómba. Nincs időm teljesen megtölteni benzinnel a tankot, pedig, minél jobban nélkülözni szeretném a megállásokat. Mindent megadnék azért, hogy működjenek a telefonok, így sokkal egyszerűbb lenne az egész, ám nem vagyok mindenható. Tolatás közben végzek plusz kettő rothadóval, a maradék egyhez visszagurulok és áthajtok a fején. Mennyire királyság lenne egy tank. Padló gázt adva haladok a csendes éjben, csakis a motor búgó hangja hallatszódik a sebesség miatt.
  Talán nem volt jó ötlet mindenféle pihenés nélkül ilyen hosszú útba belekezdeni, de meg akarom találni Louis-t. Az egyetlen szívás az egészben: fogalmam sincs merre mehetett. Férfihoz méltóan a legrövidebb úton haladok, ám nem ismerem a járást autóval Amerikába. Dereng valami, de térkép nélkül biztosan nem fogok eltalálni odáig, a táblákon pedig nincs kiírva semmi az utakon kívül. Louis nyilván bolond, vagy csak a túlélési vágy elvakította. Innen már sehogy sem fogunk eljutni Amerikába. Nemrég ugyan olvastam, hogy autópályát szeretnének Londonból Amerikába, ezzel a csekély húszezer kilométerrel megdönthették volna a rekordot. Repülők nem indulnak, ahogy szállító kompok sem. Felmerül a kérdés: ő vajon rá jött-e már erre? Forrófejű alak az szent, de ennyi idő elteltével muszáj volt megtörténnie a hatalmas megvilágosodásnak. Bárcsak néha használná azt a kevés eszét is, és maradt volna a seggén a lakásában. Borzasztó.  Késő este van, tömény sötétség és ez máris hátrányt jelent. A fényszóró működik ugyan, ám az út széleit nem igazán látom. Bármikor felbukkanhat egy rothadó. Nem lenne kedvező elütni, kitudja, mekkora baleset kerekedne ebből. Sosem vezettem a közlekedési szabályoknak megfelelően, egy kis – vagy nagy - sebességhatár átlépés belefér. Jelen pillanatban is száznegyvennel tépem a szelet, miközben Louis jár a fejemben. Teljesen olyan, mintha egy elbaszott romantikus filmben lennék, csak rothadók nélkül. Érzem, hogy valami nincsen rendben, elég csekély esélyek a kilátásaim. Biztosra veszem Lou nem a határ felé tart. Gondolkozom, bár sosem voltam és nem is vagyok a tervek kieszelője. Több alkalommal vágtam át társaimat a palánkon, viszont sosem egyedül. Mindig segítségemre volt egy valaki, aki e témákban rutinosabban mozog, tehát Louis. A féket a padlóig nyomom, ezt sem gondoltam át. Elhagytam a kijáratot az autópályáról, emiatt vetettem be a drift tervet. A kuplunggal is bajlódtam a művelet közben, hát nem segített.

  Fogalmam sincs mi történt, csak arra emlékszem, így hirtelen, hogy eszméletlenül bevertem a fejem. Az említett testrészemet fogva kelek fel, de szemem még mindig képtelen vagyok kinyitni. Valami nem stimmel. A tárgy, amin feküdtem kényelmes.
- Hál’ Istennek! Norman, gyertek felébredt! – ez egy női hang. Hol a búsban vagyok? Csak álmodtam volna az egészet? Nem, nem. Egészen biztosan megtörtént a világvége bekövetkezte. Hunyorogva várom, míg tisztul valamennyit a látásom, s körülnézek. Kanapén foglalok helyet, ez megmagyarázza a kényelmet. Előttem egy középkorú asszony térdel, tekintete aggodalmas. Valóban voltam akkora barom, hogy felborultam az autóval? Gratulálok Styles, most is hozod a formád! Ahogy elnézem, egy raktár épületben vagyunk, az ablakok le vannak rácsozva, a minőségen látszik, hogy nemrég került oda. Pár jármű áll itt, és szerte-szétdobált csomagok. Egy polc szerűség is van, tele konzervekkel és különféle italokkal. A víz mellett, alkoholt is elég nagymértékben sikerült beszerezniük. Észre sem vettem, de szinte bekerítettek. A nőhöz még ketten csatlakoztak, egy férfi és egy fiú, gondolom, a gyerekük lehet.
  - Hol vagyok? – sejtelmesen mosolyognak rám, ezzel akarják sugallni, hogy biztonságban? Kétlem, olyan hely nem létezik.
   - Miért hoztak ide? – az első kérdésemre nem válaszoltak, remélem, ezt nem hagyják üresen.
 - Felborultál az autóddal, rengetegen vettek körül, gondoltuk segítünk. – persze, csak úgy önzetlenül? Lehetséges előítéletes vagyok, ez igazán elnézhető, sőt természetes. Első számú szabályom: soha ne bízz senkiben! Ez az oka talán, hogy eddig senkihez sem szegődtem utazótársként. Különben is, ha tényleg annyi rothadó volt a közelemben, miért nem hagytak a sorsomra? Nem veszem be, hogy csak úgy kimentettek, mert minden élet számít… Nem baj, egy darabig játszom a jó kisfiút, hátha megtudom, mit akarnak.
  - Ez igazán kedves, hálás köszönetem! – nem sokkal később levest nyomnak a kezembe, s a nekem szánt víz adagot is megkapom. Figyelmesen lesem minden egyes mozdulatukat, szavaikat, hátha megbuknak valamin. Azonban eddig minden rendben van. Elmesélték hogyan keveredtek erre, nem mellesleg ők itt laktak a közelben. Furcsa mód nem ismernek fel, pedig, ha igazat mondanak és valóban Londonban laknak, elég remete életet kellett élniük, ha nem vagyok egy kicsit sem ismerős. Nem egoizmusból, de minden tele van velünk. Túlreagálom, viszont ez már egy furcsa jel. Még kettő, és lelépek. Alaposabban körülnézek, a jobb sarokban pár darab csont hever. Akár mennyire is hajt az éhínység, még nem lennék képes állatokat ölni. Késő délután tértem magamhoz, szóval már a vacsorát fogyasztjuk. Kellemesen elcsevegünk, túl szép ez, hogy igaz legyen.
  - Harry, kérsz egy pohárkával? – lötyögtet meg egy alkoholos üveget Norman. Miért ne? Kijár a lazítás! Egyetértően bólogatok, viszont, mikor látom, nekem egy másik üvegből tölt, elmegy a kedvem. Inkább nem innám meg. Tény, hogy az egyik alján kevés volt, de azt a maradékot miért nem öntötte bele?
  - Egészség! – összekoccintjuk poharainkat, s míg ő egyből lehúzza, én csak egy aprót kortyolok bele. Ha, minden igaz Jacket töltött az üvegbe, viszont ez jobban üt. Alig iszom meg a felét, álmosabb leszek tőle, így a maradékot meghagyom és elvonulok aludni. Résen kell lennem! Holnap meglépek, csak előtte felmérem a terepet. Meg kell tudnom, hogyan kell kinyitni a kaput, és melyik autót tudom a legkönnyebben elvinni. A kanapé mellett helyezkednek el a tárgyaim, amik az autóban voltak. Ellenőrzöm minden meg van-e. Pár konzerven kívül nem hiányzik semmi, azokat majd visszaveszem este, mikor senki sem figyel, vagy mikor meglépek. 

U.i.: Új közvélemény kutatás van, szavazzatok a nektek legszimpatikusabbra!:)

5 megjegyzés:

  1. Csak én kaptam fel a fejem a Norman névre? Csak nem Norman Reedus? :D Tényleg, a későbbiekben lehetne egy szemszög valamelyik színészéből is, kíváncsi lennék, hogy ők hogy oldanák meg a helyzetet, hamár egyszer eljátszották. :)
    Egyébként örömmel látom, hogy jelenleg Alex szerelmem vezet a szavazáson. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most konkrétan nem róla van szó, de igen, miatta lett Norman :D Azt hiszem teljesen a megszállottja lettem XD Igen, ez tényleg jó ötlet, legközelebb, ha senki sem írj a színészek közül, beleteszem Norman-t!:)
      Ölel: Olívia

      Törlés
  2. Tökély. Mobilon akartam irni de rájöttem hogy ott nem tudok szép hosszút. Először is remélem Lou-t nem ölték meg az élőhallottak, mert akkor kapnak. Másodszor is Harry azok nem zombik nya, azok kedves emberkék remélem. Harmadszor SELENA GOMEZ. Az ő szemszögét olvasnám szívesen vagy Demi Lovato-ét. De már nem kell fiú. Sel-t ha lehet:) Na még mit akartam ja igen, KÖVETKEZŐT. Ez nagyon sablon de érted na. Nagyon várom, siess vele.
    Ölel,
    Crys,xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a kolesz miatt biztos vagyok benne, hogy lesznek késések, de ezeket megpróbálom hanyagolni! Köszi, ha Selenát szeretnéd toborozz embereket, mert Alex áll nyerésre, viszont legközelebb is nevezheted, ha most nem ő kerül sorra :)
      Ölel: Olívia

      Törlés
  3. Díj:) ----> http://felejthetetlen1996.blogspot.hu/

    VálaszTörlés