Prológus

Sziasztok! Meghoztam a prológust, remélem sokan kedvet kaptok ehhez a történethez, ami merőben eltért az eddigi blogjaimtól! A modul sávban máris kezdetét veszi a szavazás, ahol a legtöbb szavazatot elnyert név, lesz az első szemszög! Ha, még nem olvastad a fülszöveget, mindenképp olvasd el! Jó szórakozást és olvasást! :)

Ismeretlen szemszög

Fogalmam sincs, hogy történt, egyszerre, akárcsak egy varázsütésre elleptek mindent! Családok, falvak, városok estek el. Az apokalipszis óta csupán három hónap telhetett el, ám a világ összeomlott, a vírus kegyetlen nyomására. Több emberrel… Nem illetném őket ezzel a szóval. Több túlélővel is találkoztam bóklászásom során, mindegyikük ugyan azt akarta. Elvenni azt, ami az enyém. Ételt, italt, szállást, fegyvereket. Tisztelet, annak a félmaroknyi túlélőnek, mely nem így cselekedett, s biztonságot kínáltak, azt, hogy bevesznek a táborukba. Már nem emberek vagyunk. Nincsenek szabályok, a saját bőrét menti mindenki, esetleg még a családjukét. Rengeteg helyen megfordultam, mindenhonnan ugyan azt hallani: nincs segítség, mind fertőzöttek vagyunk, ez csak annyit tesz, amint valaki meghal, átváltozik. Az élőholtak ellepték a földet, s ezzel az emberiség képtelen felvenni a harcot. Sok néven emlegetik őket. Rothadók, nyomik, löncsagyúak. Hívjuk mi csak járkálóknak. Érdekes, egyetlen embertől sem halottam még a zombi szót. Magányosan járom utam, a terep lepusztult, szerencsémre éppen járkálóktól mentes. A csapat, akikkel eddig eljutottam hátrahagytak, mivel nekem küldetésem van. Ők jobbra az elágazáson folytatják útjukat, én egyenesen a fő úton haladok tovább. Jobban szólva én hagyta hátra őket. A végcélom Connecticut. Azon a helyen vesztették életüket a legelső táborom tagjai. Beleérte a családomat. Pontosan emlékszem, a két kezemmel nyitottam rájuk tüzet. Később beláttam, feleslege a próbálkozásom, ezért beszorítottam őket egy kisebb helyiségbe, benzint locsoltam rájuk, majd az öngyújtómat feláldozva fordítottam hátat az égő kócerájnak. Nem éreztem helyén valónak, hogy olyanokká váljanak. Járkálókká. Kibaszás lett volna, chh miket beszélek? Az egész élet egy hatalmas nagy kibaszás! Esélyt sem kaptak tőlem, nem is kellett. Határozottan kijelenthetem, ezt a világot nem nekik szánták. Gyengék voltak és védtelenek. Nem bántam meg, nem is fogom! Az ő érdekükben sütöttem meg az agyukat, így később nem ébredtek fel. A századik kóborló után nem is számoltam mennyit öltem. Vértől mocskosan lököm be a régi hadi-bázisunk ajtaját. Az utolsó szál cigimet elszívom, ám nem nyomom el. Magamat is beterítem benzinnel, s a romokra lépve érintem ruhámhoz a Marlboro végét. Az anyag könnyedén lángra kap, lazán terülök hátra, várom a véget. Magamból kikelve ordítozok, nem hittem volna, hogy ennyire fájó, s egyben mámorító érzés lesz. Megváltás, ahogy lassacskán elhagyom ezt a tisztátalan világot, ahol ember-embert eszik.